A szombatról szóló jelentés óta nem írtam, jól el voltam foglalva. Mi tagadás, eléggé lekötnek minket a programmal, a tervezett heti 40 óra tanulásnak a fele sem volt tréfa. Nem baj, otthon is gürizős, dolgozós típus voltam, állandóan pakoltam magamra a terheket, úgyhogy az itteni terhelés nem ért váratlanul. Egyeseket igen: már ketten, két holland abbahagyta a programot az első hét után, túl sok volt nekik. 

Az angolommal is meg vagyok elégedve, tudásom elegendőnek bizonyul: az olvasmányok elolvasása 40 perc-1 óra (jegyzeteléssel), miközben Andre, a német srác arról panaszkodott a minap, hogy neki 2 óra/olvasmány. Nehéz belerázódni, de én már otthonról, a minority program miatt előnnyel érkeztem. Szóval kényelmesen be tudom osztani az időmet. Mivel párosával kell dolgoznunk a beadandókon, ezért az otthoni munka ideje kötött: legalább nem halogatja az ember a munkát odáig, amíg alig tudja teljesíteni határidőre.

Szóval második hét, megkaptam az első két jegyemet: egy 7,5-eset és ma pedig egy 9-est, ami a legjobb jegy volt a csoportban, rajtunk kívül csak egy pár kapott 9-est. Hogy őszinte legyek, nem nagyon érdekelnek a jegyek egyelőre, nem szeretném magamat halálra dolgozni, csak azért, hogy 7,5 helyett 8-ast kapjak. Az ilyen iskolás hülyeségekből ki kell nőni. Mindig mondogatnom kell magamnak, hogy "most már hagyd abba a munkát, jó lesz így is", mert a perfekcionizmus többnyire maga alá gyűrt eddig. Érdekes, hogy itt nem érzem azt a kínos késztetést, amit odahaza éreztem, hogy mindent maximális pontossággal és alapossággal csináljak: valahogy mennek a dolgok a maguk természetes útján. Ki tudja, meglátjuk.

Az órák, mint már említettem eléggé interaktívak, a tanár feltételezi, hogy mindenki olvasta a kötelezőt, és feltételezése nem alaptalan: tényleg mindenki olvasta a kötelezőt. [Eddig tartózkodtam az otthoni állapotokhoz hasonlítgatástól, és a jövőben is meg szeretném tartani ezt a hozzáállást, de azért az előző mondat leírásának csak az otthoni kontextust ismerve van értelme. Erről ennyit.] Az eddig megismert tanárokról bővebben:

Apukás szigor német csomagolásban

Professzor Raub nagyon precíz ember, de a németes pontosságot és szigort kedvesen, önironikusan adja elő. Talán 1989 óta él Utrechtben, és tanítja a rational choice theory-n alapuló szociológiaelméletet. Nagyon éles eszű és kiválóan gondolkodó ember, sokat kérdez, de rá tud vezetni a válaszokra. Imádja az írásvetítőzést, megőrül a handoutokért. Engem már azzal megnyert, hogy minden olvasmányhoz reading guide-ot oszt ki: a hosszú olvasmányokból a lényeges pontokra próbálja irányítani a figyelmünket.

A pontosságával ma felsült: mindenkit e-mailben figyelmeztetett, hogy az óra korábban kezdődik, legyünk pontosak, és ő mégis elkésett, egyedüliként. Mókás volt.

Azonkívül, hogy tanít minket, ő a programigazgató és az itteni kar új dékánja is. Nagyon szereti a szociológus hallgatóit: azt mondják róla, hogy atyai szigorral, de egyben szerető gondoskodással egyengeti útjaikat.

Tulipános akcentus és lámpaláz

Prof. Maasról az a legenda járja, hogy az egyetemi városrész, a De Uithof mellett született, ebben a városrészben nőtt fel, járt iskolába, majd egyetemre, majd dolgozni a tanszékre: és mindezek után, -ami már nem legenda- nemzetközi adatfájlokból kutatja a migrációt. Hogy ebből mennyi igaz, nem tudom. Nagyon félénk, de borzasztóan kedves hölgyről van szó, akinek az angolja néha kicsit döcög, és az akcentusa is eléggé hollandos, mindenesetre szimpatikus jelenség. A kávészünetekben is mindig a közelünkben sündörög, nagyon szeretne közelebb kerülni a diákokhoz.És nem szégyell rákérdezni egy szóra, ha nem tudja angolul: nem játssza az eszét, hogy ő Henry Higgins a Pygmalionból csak azért, mert angolul tanít. Ez egyébként másokra sem jellemző, hála Istennek. Mindenesetre Prof. Maas megpróbál minél kevesebbet magyarázni, és ha mégis belemelegedett, hirtelen észreveszi magát, elpirul és elkezd újra döcögni a beszéde.

Penetráns humor és egy szélmalom sebessége

 Weesie professzor egy úthenger, ő a tanszék statisztikai agytrösztje, becsukott szemmel programoz a statisztikai szoftverekben, rendkívül gyorsan beszél és gondolkozik, és szétszórt, de nagyon. Egyszóval: matematikus. Kiválóan magyaráz, ha egyszer felvette az ember a tempóját, akkor nagyon élvezetes az órája. Mindenesetre a humora penetráns, sokszor bántó, ami őt magát a legkevésbé sem zavarja, tudja magáról, hogy sokszor bántó, de szerinte meg fogjuk szokni. Például: küldtem neki egy e-mailt, kétszer is, hogy az adóhivatali ügyintézés miatt nem tudok részt venni a pénteki órán. [Kötelező jelezni előre, ha valaki nem tud résztvenni egy órán]. Nem ír vissza egyszer sem. Szerdán óra előtt rákérdezek, hogy megkapta-e az e-mailt, erre a válasz a lehető legkomolyabb arccal:

-Megkaptam, még nem hivatalos amit most mondani fogok Önnek, de ki van rúgva a programból.

3 másodpercig nem kaptam levegőt, de kapcsoltam, hogy professzor Weesie-vel állok szemben, és elkezdtem nevetni. Durva.

Másik példa. Órán az egyik lány megemlítette, hogy ő szeretné látni a lineáris regressziós becslés grafikonját. Erre Wessie:

- Szerintem a rajzolgatás óvodás módszer, de legyen. Tudják, ez olyan, mint, hogy egy igazi férfi nem használja a komputer-egeret.

És így tovább. Ezenkívül, ha a gép nem csinálja azt, amit szeretne, akkor elkezd angolul káromkodni. Rendkívül szórakoztató jelenség, mindazonáltal szakmai tudása lenyűgöző. És jó tanár, csak nehogy megbántson valakit...

Egyelőre őket ismerem, majd írok a többiekről. Arra kérlek Téged, kedves blog olvasó barátom, hogy jelezd, ha olvasol, mert halványlila gőzöm sincs arról, hogy ki tud odhaza az itteni viselt dolgaimról és ki nem. Puszilok mindenkit, hiányoztok.