A sokat ígérő cím kedves olvasóm bizony egyszerre sokat, és keveset rejt: egyrészt egyre több exkluzíve holland attribútummal rendelkezem, most hármat részletezek nektek; ugyanakkor igazi hollandá akkor sem válhatok, ha a fene fenét eszik is. Miért is? 

A Hollandiában élő emberek csordáját két csoportra osztá az Úr, valának autochtonok és allechtonok. Az autochtonok azok, akiknek apja külföldön látta a napnak szép világát, az allochtonok pedig a tősgyökeresek, az igazi Hollandok. (A helyi crew, ahogy öcsém mondaná). Szóval például Nicole holland, de mivel az apja németnek született, mégiscsak egy autochton. "Az élet nem habostorta", hogy egy klasszikust idézzek. Hogy ez a címke mivel jár egész pontosan, még nem tudom, de jó tippjeim vannak, valószínűleg bizonyos körökbe nem osztanak belépőt autochtonoknak.

Mik a holland attribútomok, amiket magamra szedtem? Egyrészt van holland bankszámlám, Rabobankos bankkártyám, ami Chipcard-ként funkcionál a kávéautomatánál (a kávéautomatáról hosszasan fogok még mesélni), ez önmagában megkülönböztet az egyszerű Erasmusos diákok szürke tömegétől. Másrészt, és ez az igazi nagy szó, van bónuszkártyám az Albert Hein szupermarketbe. Hogy sikerült szert tennem erre a kincsre?

Nos, péntek este Nicole-lal és Louise-al egy suriname-i étteremben vacsoráztunk, és éppen befejeztük az étkezést, mikor látom (vagyis Nicole felvilágosít), hogy nincs az étlapon desszert. Márpedig nekem édességre fájt a fogam, úgyhogy irány az Albert Hein. Az Albert Heinben kis piros cédulákon kínálják a diszkont árukat, BONUS-felirattal. Eddigi kinti életem során próbáltam a BONUS-os termékek közül válogatni, azt gondolván naívan, hogy akkor részesülök a BONUS-mannából. De nem így volt, és amilyen ostoba vagyok, nem is vettem észre, hogy kimaradok a tutiból. (Kitérő: férfias stílusú vásárló vagyok, vagyis nem szoktam átböngészni a blokkot, hogy mi, mennyi, mennyiért, hanem fizetek, oszt jónapot; itt inkább thankyougoodbye. Ez egy nagyon rossz szokás, mert így pládul két hétig nem tűnt fel, hogy a BONUS-áldás elkerüli házamat, továbbá át lehet verni.) Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy minden egyes alkalommal, minden pénztáros kérdő hangsúllyal maga elé mormolta hogy Bonus?, miközben húzogatta el a gép előtt a kifilit, nos, ha ezt is figyelembe vesszük, akkor tényleg nincs mentségem: bénán vásárolok. Most viszont, azaz péntek este, az Albert Heinben Nicole kulcstartóján észrevettem egy kis kártyát, rajta vonalkód és Albert Hein logó. Nicole észrevette, hogy a vadember tanulni akar, és rákérdezett, hogy tudom, mi ez a BONUS. Persze, hogy tudom. És természetesen tévedek: a BONUS egy kártya, rajta egy vonalkóddal, amit igényelni kell a cigarettás pultnál. Az ember elárulja nekik cserébe legféltettebb titkait, úgyismind életkor, nem, mennyit-költ-átlagosan-nálunk, illetve opcionálisan cím, telefon, e-mail, ha valaki csipázza a soha-vissza-nem-térő-alkalomról szóló újságokat, és hírleveleket, amelyben fotoshoppal felturbózott tarják kínálják magukat, mellettük a piros címke üvölti a világba, hogy BONUS. A kártyáról kiderül, hogy nem is egy- hanem három: kettő kulcstartóra fűzhető, egy pedig a pénztárcában lapulhat meg. A lényeg: használd, hogy olcsóbban éljél és használd, mert információt szolgáltatsz a vásárlói szokásaidról, hogy majd piackutatók elemezzék, hogy melyik nap kell a instantlevest és melyik héten a tusfürdőt akciózni. Mert minden nap változik a BONUS-os termékek listája, látszólag minden törvényszerűség nélkül, valójában gondolom a kis piros címkék mozgása is ki vannak téve a kereslet-kínálat vastörvényének.

Szóval most már az én kulcstartómon is van Bonus-card, és az én pénztárcámban is, közvetlenül a Rabobank-kártya alatt ott lapul eme belépő a diszkont-mennyországba. Nicole is nagyon büszke volt rám, és kijelentette, hogy most már officially dutch vagyok.

Harmadrészt egyre előrébb jutok a holland g hang kiejtésében. A holland g hang ugyanis az, ami a holland nyelvet hollanddá teszi. Ez az a hang, ami arra késztette apámat, hogy a holland nyelvet ahhoz hasonlítsa, mint amikor egy részeg német matróz angolul próbál meg beszélni. A g hang ejtése ugyanis: KHRR. Ez az a hang, ami megelőzi azt az eseményt, mikor egy reggel a megfázott, láncodhányos nagypapa a mosdótálba köp. A h-hangot kicsit zöngésíteni kell, ha egyátalán lehet, de az r-et semmiképp sem szabad elharapni. (Nyelvjárási árnyalatok persze vannak, továbbá az sem mindegy, hogy hol foglal helyet az ominózus hang a fonémasorban, és így tovább). Aki akarja, gyakorolja: Groningen. Pénteken, órára menvén a liftben, az elsőtől a huszadik emeletig gyakoroltatta velem Haneke a dolgot, nyelvcsavarodásig. Egyre jobban megy, mire hazajövök, már profi leszek benne. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy legalább részben helyinek érezzem magam.