Igazán komolyan veszik az oktatást errefelé, legalábbis Master-szinten, el vagyunk halmozva handoutokkal, power point prezentációkkal, reading guide-okkal, és még sorolhatnám. Természetesen cserébe kemény munkát várnak el, és tényleg: az ember heti 35-40 órát rááldoz a dologra. Hogy ez sok vagy kevés, az egyéni ízlés kérdése, de a lényeg: úgy fogják fel ezt a munkát mint befektetést egy jövőbeli szakmába, mely szakma keresett és szép jövedelemmel kecsegtet. Szóval nem lebeg, illetve úszik szabadon az értelmiség, hanem kemény szakmai tudattal végzi sokszor fáradságos tevékenységét a számítógépek előtt.

Minden héten tehát három óránk van: egy szociológiaelmélet, egy háztartások és rétegződés nevű óra és egy módszertan és statisztika.

Namármost, a szociológiaelmélet = mikroökonómia, racionális döntés elmélet, játékelmélet errefelé. Magam is meglepődtem azonban, hogy korábbi szellemi iszonyomat a közgazdaságtan iránt milyen könnyen és gyorsan konvertáltam át érdeklődéssé és nyitottsággá. Azon pedig még jobban meglepődtem, hogy sikerült megértenem a közgazdaságtani gondolkodás logikáját, és egész jó eredményekkel zártam a bevezető órákat.

Minden órára párosával kell házi feladatot készíteni, átlagosan 5-6 óra időbefektetést igényel egy-egy feladat. Kivétel nélkül az órára olvasandót kell feldolgozni, nagyon élvezem, hogy szinte mindig tovább kell fejleszteni egy létező elméletet vagy kritizálni kell, vagy alkalmazni egy másik területre. Sokat gondolkodik az ember, de megéri.

 Azért volt, amikor már sok volt az agyalásból. Például, múlt hétre a szocelm órára egy, a gyermekvállalást modellező mikroökonómiai cikket kellett kritizálni és továbbfejleszteni. A párom egy Fucai nevű kínai srác volt, aki csak ebben a félévben lesz velünk. Szegény ugyanabban a betegségen szenved, mint a legtöbb kínai: az angol beszédtapasztalat hiánya. Szóval a feladat is nehéz volt, plusz idő kellett, míg megértettem Fucai mondatait, így két és fél napomba tellett a feladatot elkészíteni. Ehhez hozzájön még az is, hogy Fucai, aki elvileg doktorandusz Hong Kongban, nem volt valami innovatív...

A statisztika megy a legjobban eddig. Itt két hetente kell önállóan beadni egy házi feladatot, amit leosztályoznak, de persze van heti feladat is, csak nem kell beadni. Egy 9 és egy 8.5 termelődött eddig, ami a 10-es skálán csúcsteljesítmény. A másik két tantárgyból alulról közelítem a 8-ast, ami már ötösnek felel meg. Teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Egy apró zavaró tényező:mivel gyakran cserélődnek a tanárok, nem lehet kitalálni, hogy mit szeretne látni a tanár a feladatokban, vagyis, hogy mit szabad és mit nem szabad leírni (arról nem is beszélve, hogy mindenki máshogy osztályoz). Például egy van Leuwen nevű társadalomtörténész tanított a második kurzuson, és előzetesen azt a feladatot adta, hogy a társadalmi osztályok közötti házasság történelmi változásának megértéséhez dolgozzunk ki egy modellt. André-val, a német sráccal dolgoztam együtt (kisgyermekként járt a Platensee-nál, egyébként ő a rational choice theory miatt választotta Utrechtet), és 11 oldalt írtunk tele. Az órán kiderült, hogy a tanár másfelől közelítette volna meg a dolgot, de szerencsére értékelte a mi megoldásunkat, és kaptunk egy nyócésfelest. (más tanár nem így osztályzott, egy Frank nevű fiatal tanár például felezte a pontokat feladatonként, ha nem az ő megoldása szerepelt a papíron).

Namármost, a mikroökonómia órán, fedőneve: szociológiaelmélet, részt vesz két közgazdaságtan-diák is. Jókat röhögnek néha, mert a tanárok szociológusok és nem közgazdászok, így nem mindig magyaráznak szabatosan. Egyik tanár például írtóra beégett: egyik házi feladatnál volt egy elképzelése, de mint kiderült az órán, ezzel az elképzeléssel nem lehetett megoldani a feladatot. Két különböző stratégiát alkalmazó kopmuterprogram küzd egymás ellen egy ismételt fogolydilemmát modellező helyzetben. Melyik győz és hány ponttal? Mindenki azt a szituációt modellezte, amit a feladat említett, hogy a két komputerprogram küzd egymás ellen. Azt elfelejtette említeni, hogy a programnak saját magával és egy random stratégiát alkalmazó ellenféllel is meg kell küzdenie, ahogy az a kötelező olvasmányban szerepelt. Csakhogy, a random ellenfelet igen nehéz, legalábbis számunkra modellezni, és ő sem tudta megoldani a kérdést. Mikor kiderült az órán, hogy mire gondolta a professzorkám, és hogy ezt nem lehet megoldani, akkor sem volt hajlandó revidiálni álláspontját. Beégett, midenesetre.

Egy-két ilyen túlkapástól eltekintve nagyon kulturált keretek között zajlik a program. A folyamatos osztályzás ellenére, ami azért jelentős versenyhelyzetet teremt, mindenki együttműködik a másikkal és nincsenek "nagy" ellentétek. Még nem alakult ki senkivel szoros barátság. Következő bejegyzésemben mesélek részletesebben a többiekről, de most már megyek haza, mert éhes vagyok.