Nagyon felgyorsultak az események Utrechtben, így nem volt időm naplót vezetni. A naplóírás is olyan dolog, hogy az ember mindig elhatározza, hogy csinálja, aztán az akaraterőhiány és a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt sose sikerül. De nem baj, úgy döntöttem, hogy nem adom fel, megpróbálok mindenről beszámolni.
Először is a munkáról. A kekszgyárban még egyszer látogatásomat tettem, ezúttal háztartási kekszet kellett igazgatni egy futószalagon, hogy a csomagológéphez katonás rendben érkezzenek. 8 szalagon percenként 4000 keksz vándorolt új otthonába. A munka elvégezhető lett volna, ha nem döglik be a gép időről időre. Ha ugyanis a gép ütemet téveszt, például két keksz összeragadt és beakadnak a futószalagon, akkor teleönti keksszel a gyárat (emlékeztetőül: 4000/perc), amit aztán össze kell szedni. Így esett meg velem, hogy szeneslapáttal kellett háztartási kekszet lapátolnom, és két hatalmas konténer meg is telt vele. Ez még nem lett volna baj, ha a műszakvezető nem lett volna egy önjelölt pióker ignác. De az volt, így csak kétszer 15 perc szünetet kaptam 8 óra alatt, pedig még egy 30 perces ebédszünet járt volna. Természetesen reklamáltam, mire a műszakvezető, aki indonéz volt, a többi munkás aznap pedig marokkói, hogy új színekkel gazdagodjon az etnikumok palettája, szóval a műszakvezető egy félreérthetetlen mozdulattal visszaküldött a szalaghoz. Nagyon a begyében lehettem már az elejétől fogva: meg is kérdezte, mikor pihegve lapátoltam a földről a kekszet és egy-két szem leesett a lapátról, hogy voltam-e katona. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember elszámol 1000-ig, addig is múlik az idő, és megpróbál nem beszólni. A dolgomat tovább nehezítette, hogy a többi munkás hollandul is alig beszélt, nemhogy angolul, így nem nagyon tudtunk kooperálni. Csináld utánam, hátha jó lesz.
A biztonság kedvéért azért betelefonáltam az irodába, hogy mi a helyzet az ebédszünettel, ki is derült szépen, hogy elsumákolták a dolgot a kekszes bácsik. Nem is fogok többet menni, az biztos.
Helyette van más: kínai vendéglő és mosogatás, illetve a desszertek készítése. Ezt nem a Uitzenburo-n keresztül szereztem, így 1 euróval többet kapok óránként. A vendéglőről később részletesen beszámolok.
Mosogatásban lassan utolérhetetlen leszek, az Uitzenburo még két hete kiküldött egy vendéglőbe, ahol egy university fraternity (nincs erre magyar szó szerintem) 75. születésnapját ünnepelte, 120 vendég jelenlétében, 3 fogásos menü és töménytelen mennyiségű sör és bor elfogyasztásával. Amíg a szalonspicces hollandok, egyébként nagyon helyesen, énekelgették kint a testvériség buzdító nótáit, addig én benn egyedül mosogattam az edényeket, illetve törölgettem a tiszta poharakat este 6-tól hajnali kettőig. Nem semmi tűzkeresztség, ehhez képest a kínai vendéglő könnyed kis házimunka.
Nos, egy újsághirdetésben bukkantam rá a vendéglőre, pontosabban Nicole bukkant rá, csoporttársam: a félig angol-félig holland hirdetés, mosogatás+ desszert, foreign students are also welcomed. Felkerestem őket, és tessék, most már ott dolgozom. A vendéglő családi vállalkozás: egy Komvoj nevű nő vezeti, főszakács az apuka, konyhai segéderő mama + bátyó, rokonok, ismerősök, üzletfelek Kínából illetve Hongkongból.
Egy szombati csúcsforgalmat sikeresen kiálltam múlt héten a mosogatógép mellett, úgyhogy tegnap már a desszertkészítés rejtelmeibe pillanthattam bele. Háromféle desszert van: csokitorta vaníliafagylalttal, sült banán citromszósszal meghintve, kókuszfagylalttal és sült körte valamilyen pudinggal. Díszítés: egységesen mentalevél. A sült banánt magam sütöm, wokban. A körte a mikróban aszalódik, a csokitorta pedig Komvoj titkos receptje alapján készül egy földalatti laborban. Állítólag nagyon finom. Még nem sikerült megkóstolnom őket, de talán erre is sor került majd. Mindenesetre nem egy bonyolult meló, az esztétikára oda kell figyelni, és kész. ha pedig nincs rendelés, akkor hagymapucolás, illetve tökhámozás (utóbbi elég rusnya meló, de talán sikerült racionalizálnom, a hámozó sajnos tompa, úgyhogy szenvedni kell a tökkel). A munkaadó nagyon rendes, heti kétszer fogok dolgozni, 8 ojró 50 cent + óránként kicsivel több mint 1 peták borravaló ellenében. Újabb adalék a munkahelyi szegregáció kutatóinak: a pincérek mind hollandok, a szakácsok és kukták mind kínaiak, a mosogatók pedig nemzetközi egyetemisták. Kozmopolita népség, ahogy Örkény tanár úr fogalmazott.
Hamarosan jelentkezem az osztálytársak portréjával, mert ezzel adósotok vagyok!
