Huszonnégyéves lettem én, de nem vagyok költő, így nem írok verset magamnak egy kávéházi szegleten. A próza az én zsánerem, méghozzá a szubjektív-dokumentarista (ha a kettő békésen összeférhet, ki tudja), úgyhogy most beszámolok stétuszvándorlásaimról Hollandiában.
A holland társadalom is rétegzett mint a csokitorta amit nap mint nap felszolgálok, és egyre több rétegét ismerem meg. Íme egy rövid, de korántsem teljes a katalógus:
1, A felső osztály
Mariska (nem becézett alak!), egyik nagyon kedves csoporttársam meghívott magukhoz, hogy együtt csináljuk meg a leckét az szocelmélet kurzusra (mielőtt bárki valami "rosszra" gondolna, "sajnos" csak játékelméleti problémákkal foglalkoztunk). Mariska a világ legszebb házában és legszebb környékén, egy csendes zöld mező közepén lakik, egy kis csatorna mellett. A családi házban egy porszem nincs, apuka és anyuka regényt olvas a bőr kanapén, a kandallóban tűz lobog, a háttérben szól a Best of Morricone on pánsíp, a panorámaablakban egy kertitörpe mosolyog. (A kertitörpét és Morriconét leszámítva minden ízléses, félreértés ne essék) A Van der Horst család a béke allegóriája. A családi házat pár éve vették, Mariska apukája egy barkácsáruház-lánc valamilyen vezetője. Nagyon kedvesen fogadtak, tapintatos kérdések magyarországról, egy kis small talk erről-arról, gőzölgő kávé mellett. Az ebéd csak nyomokban emlékeztett egy magyar menüre: sokféle felvágott, tea, meleg kifli és sajtocskák voltak az asztalon. Csak könnyedén! Mikor elmeséltem nekik, hogy nem volt fűtésem, meg ilyenek, teljesen fel voltak háborodva, hogy hova lett a legendás holland vendégszeretet, meg hasonlók. Még azt is felajnálották, hogy Mariska majd segít egy reklamáló levelet írni az oktatási miniszternek. (Mellesleg meg fogom írni, hadd lássák, hogy a tökös magyar legény nem adja fel). Szóval ők a holland gazdagok.
2, A marokkóiak
A tetejéről az aljára. Pár nappal Mariskánál tett látogatásom után, egy este kondizás után betértem a kis kínai büfébe a sarkon. Mit adj Isten, a barna börű és rövid fekete hajú srácok, akiket eddig törökként azonosítottam éppen benn üldögéltek (mint egyébként mindig) és csendesen dohányoztak. Leültem a csirkefalatokkal az asztalhoz, mikor nyílt az ajtó, és megjelent a band leader srác, majd azonnal kérdést szegezett hozzám hollandul. Mikor kiderült, hogy én csak engels vagyok partiképes, az egyik asztalnál ülő gyerek rögtön elkezdett kérdezgetni, hogy kerülök ebbe az országba és a többi. A srácot Alinak hívják, jól beszél angolul, és megrögzött forradalmár Miközben mi csevegtünk arról, hogy mit is keresek én itt, a többiek elkezdtek egy kicsit üzletelni egy zacskó marihuánával, meg sodortak is egyet. A kis kínainak nem igazán tetszett a dolog, úgyhogy ki akart minket paterolni. Én csak mosolyogtam az ügyön, mire a bandleader gyerek megkérdezte, hogy nem-e zsaru vagyok, aki csak eladja, hogy nem holland. Ez annyira szeget ütött a fejükbe, hogy csak egy órával később, mikor már kinn álltunk a bolt előtt, mert az bezárt, és a marokkói srácok jól betéptek (én nem szívok, mert rosszul leszek tőle), osztották meg velem életük apró-cseprő ügyeit. Összességében két órát beszélgettünk: nekem ők voltak az első muszlim és marokkói ismerőseim, én pedig az első magyar és egyike azon ritka fehér embereknek, akik szóba állnak velük. Ali például felhívta rá a figyelmemet, hogy ha most eljönne itt egy rendőrautó, akkor tuti, hogy megállna, hogy nem-e akarnak megrabolni engem ezek a derék marokkói kölkök. Szóval nem fenékig tejfel a marokkóiknak hollandiában, csesztetik őket az iszlám miatt - van egy agyament holland politikus az extrém jobbon, aki be akarja tiltani a Koránt, kiváncsi vagyok mikor merénylik meg - meg mert nem akarnak hazamenni. Ugyanis a nagypapa, nagymama idejött Marokkóból "építeni Hollandiát", aztán itt ragadtak. A derék kolonista-kapitalista hollandok nem így gondolták, szerintük ha a munka be van fejezve, akkor tessék elhagyni a terepet. Hát a derék hollandok ebben kurva nagyot tévedtek, a dolgok nem így mennek. Ahogy az egyik srác fogalmazott: "Hollandiában marokkóiak, Marokkóban hollandok vagyunk." A bolygó marokkóiak. Munka nincs, meg suli sem, marad a fű meg a galeri. Hajnali egykor búcsúztunk el, azóta "Hey Hungary!" köszöntéssel üdvözölnek a marokkói srácok az utcán. Remélem még találkozom velük, csuda mókás banda. Sommásan: nem könnyű velük és nem könnyű nekik.
Annyi írnivalóm van, hogy őrület!
