Csapjunk a közepébe!

Megérkezésemkor csak a város körüli autópályagyűrűhöz volt szerencsém, közel fél óráig, mert rossz irányból közelítettük meg az egyetemet. Aztán mikor odaértünk, jött az első meglepetés: a szállásszervező Short Stay-nél két fiút leszámítva csupa jó csaj dolgozott. Magas, szőke, kicsit teltebb, de azért nem molett: pont az én eseteim. Megkaptam a szerződést, amin 500 Euró/hó volt feltűntetve. Megemlítettem apámnak, hogy 400 Eurót írtak az e-mailben, erre apám beállt a sorba reklamálni. És bár anyagi dolgokról volt szó, ezúttal a vásárlónak volt igaza, s kézzel átjavították a szerződésen az 500-at 400-ra. Az egyetem ebben az időpontban teljesen kihalt volt, de azt észrevettem, hogy az építkezés egyre avantgárdabb irányt vesz: legokockára emlékeztető diákszállások, pálmamintás üveggel burkolt palota, s a konfetti-ház, amelynek még csak a tervei vannak kitéve, de már így is hasonlít egy nagy csokitéglára, melynek eredeti színét színes tortabevonó teszi láthatatlanná. És a legérdekesebb egészben, hogy a konzervatív és kísérleti épületek prímán megférnek egymással. Nincs diszharmónia, az egész jól mutat. A kulcsok átvétele után átmentünk a szállásra, miután egy benzinkútnál vettünk térképet. A benzinkutas srác nagyon segítőkész volt, és örült, hogy gyakorolhatja az angolját (ezt a hozzáállást gyakran tapasztalom itt, s nagyon hiányzik az otthoni nyelvtanulási kultúrából sajnos).
A Cromwijklaan 4-ben lakom, már a cím is kulturális érdekesség: a hollandok a lakásokat számozzák, s nem a házakat. Így ha belegondolunk, megspórolnak egy számot, mivel csak az utcanév kell és a lakásszám. Mielőtt a nyugati kapitalizmus dicsőségére következtetnénk ebből, felmerül, hogy mi van a hivatalokkal, közintézményekkel. Még nem jöttem rá, hogy ott miy a számozási politika, de majd megírom, ha megvan.
Az iszlám-negyedben van a házikóm, de azt is mondhatnám, hogy abban a negyedben, melyet Budapesten jómódú kertvárosi résznek neveznénk, itt meg feltehetően elegáns gettónak tartják a bennszülött hollandok. A mohamedán származású lakosok között nyilvánvaló, hogy az elit lakik Zuilenben: gazdagon ellátott közintézményekkel és viszonylag magas a bennszülött hollandok aránya is. Azért a buszmegállóban, a Zuileni 36-os buszra várva minden fehérre (kb 6-an) jutott 5-6 nem fehér. vasárnap délután Változatosak a színek, a chador is lehet rózsaszínű, fekete, bordó, de mindenki nyugodt és békés. A mohamedán lányok egyébként szépek, a könyvtárban interneteztem, mikor mellém ült egy 18-19 éves, tetőtől talpig bebugyolált lány, de az arca olyan gyönyörű volt, hogy majdnem lejárt az internetidőm, mire felocsúdtam. A csomagolás azért zavarba ejtő, de hát ez a multikulti, nincs mese.
De vissza a városhoz: a Cromwijklaanról egy hosszú, Amszterdamról elnevezett út vezet be a a központi pályaudvarra, a város köldökébe. Itt nagy pláza, bankok, busz- és vonatjáratok vannak, és az egyetlen vasárnap is nyitva tartó szupermarket. Mert a hollandok nem vásárolnak vasárnap. Mit csinálnak? Például az FC Utrecht focimeccsén drukkolnak. Mikor vasárnap bementem az egyetemre, a busz elhaladt az FC Utrecht stadionja előtt, ahol pont véget ért a meccs. Több száz beöltözött drukker, kezében sörrel vagy anélkül özönlött ki a stadionból. Nagyon jó érzés volt őket látni: ha az idény során az Eindhoven vagy az Ajax idejön, akkor ellátogatok a meccsre (bár fogalmam sincs mennyi a jegyár).
A legfontosabb a pályaudvaron: biciklik, ameddig a szem ellát. A külvárosban dolgozók reggel bebicajoznak a pályaudvarra, lerakják a járművet, és felpattannak egy buszra. Ugyanígy tesznek mások is, csak éppen fordítva: külső kerületi otthonukból busszal érkeznek, s a pályaudvaron este otthagyott biciklijükkel bekerekeznek a munkahelyükre. Ugyanígy, aki másik városban dolgozik: a pályaudvarra elkerekez, felpattan egy amszterdami vonatra, majd este vissza. A kerékpár mindennapos, éppen ezért nem csinálnak belőle a hollandok státuskérdést, hogy milyen a kétkerekű. Valószínűleg a racionálisabbja úgy van vele, hogy minél díszesebb, újabb, jobb, annál valószínűbb hogy ellopják, illetve annál jobban kell rá vigyázni. Márpedig a hollandok nem dédelgetik a bicajukat: nekitámasztják mindennek, aminek neki lehet, simán otthagyják az utca közepén akár több órára. Sok biciklista még a lakatokkal sem vacakol. Ennyi szabadon hagyott bicikli közül még mindig kicsi a valószínűsége, hogy ellopják. De nem lenne elég a hollandok leleményessége, hogy ilyen fejlett bicikliskultúra legyen: az infrastruktúra is eléggé kiépült hozzá. Minden út mentén, mind a két oldalon van biciklissáv. Kivétel nincs, sőt, a biciklistáknak külön a fejük magasságában szemafor is világít. És ha ez nem lenne elég: egymást érik a bicikliboltok, ahol már az egészen nevetséges 25 Eurótól több száz Euróig lehet kapni bicajt, és persze ezeken a helyeken javítják is a járműveket.
Jómagam 50 Euróért kaptam egy biciklit az Amszterdamról elnevezett úton. A boltban egy egyiptomi és egy dél-afrikai kinézetű felszolgáló voltak. Túlélőangollal bírtak, de így is kiválóan kiszolgáltak. Még azt is megértették, bár nem csak a szavak alapján, hogy a fékpofa súrlódik a kerékkel. Az egyiptomias férfi pillanatok alatt szétkapta és megszerelte a fékberendezést, illetve beállította az ülés és kormánymagasságot is. A 2 méteremhez tökéletes a bicikli, nem kell görnyednem rajta. A városban közlekedő biciklista egyenrangú az autóssal és a gyalogossal: mindenkinek saját sávja, saját lámpája van. Ahogy Katona Klári énekelte: ez így gömbölyű.

Balkáni állapotok

Lakótársaim: egy Jakob nevű német geográfus srác, aki a szép Bajoroszág fővárosából, Münchenből került Utrechtbe, a másik lakótárs pedig Erhan, az isztanbuli programozó. Mindkettőnek jelen van a barátnője is, búcsúlátogatáson. Szép kis csajok, de például angolul nem nagyon beszélnek. A német srác csaja például ki se kell az ágyból egész nap, csak egyszer láttam rövid ideig. Valószínűleg beteg, Norman Bates anyja jutott eszembe róla. Zuhany alatt éppenséggel nem tudna most leszúrni egyikünket sem, mert se meleg, se langyos víz nincs a lakásban, így nicht dusch.
Pedig a fürdőszobának van hangulata. Képzeljetek el egy nagy, barna kőből készült mosdótálat, ami fölött ló egy zuhanyrózsa. Zuhanykabinnak nyoma sincs, kicsit meg van döntve a szürke csempe a padlón, s a mosdótál alatt egy lefolyó bujkál. A fal fehérre van meszelve, csempe is fehér. A sarokban egy boiler, nincs rajta kapcsoló, nem látni, hogy ég benne a gáz. Egy üres, halványbarna hordó.
Melegvíz megérkezésem óta nincs, s azelőtt sem volt. A német srácot és párját ez csütörtök óta nem zavarta, én viszont jelentettem a Short Staynak már vasárnap. Ők persze biztosítottak arról, hogy jönnek és minden rendben lesz már hétfő reggelre, de ez a csoda sajnos elmaradt, így a mai estét is melegvíz nélkül fogjuk kihúzni. Én már kétszer lefürödtem itteni tartózkodásom alatt: a rezsón és a teavíz-forralóban melegítettem vizet, majd a mosdótálban hideg víz hozzáadásával ideális hőmérsékletű fürdővizet kevertem, amit aztán egy teásbögre segítségével lögyböltem magamra. A többi lakótársam nem tudom hogyan oldja meg a fürdést.

Kapcsolat nélkül

A török srác belőtte a wifit az erkélyen, azóta lopja. Nekem nem sikerült, hiába próbáltam. Szomorú, de hol van jel, hol nincs. Lehet, hogy rendelni kell, méregdrágán. A német srác is aggódott a költségek miatt. Kedden kiderítem, addig nem nyugszom. Nagyon kellene a Wifi, mert minden irományom e-mail címem a saját gépemen van. A könyvtár pedig rendes kapitalista vállalkozás: egy óráért kell fizetni 2 Eurót, ráadásul pénzbedobó automata, számlálóval idegenít el az egésztől. Időre internetezni: no way. Nyomtatni és fénymásolni viszont lehet a könyvtárban, ami egy saroknyira tőlem nagy bónusz. A könyvtárosnéni is kedves, kicsit zavarban van, hogy angolul kell beszélni. Rólam azt hitte, hogy brit vagy amerikai vagyok. Beszélgettünk egy kicsit a közlekedésről: kiderült, hogy a város keményen sarcolja az autókat a parkolásnál, így az ingázók inkább lerakják a város határában, vagy a vonat-bicikli kombót választják. Szóval nem a természet és a város megóvása vezette odáig a hollandokat, hogy szinte alig látni autókat az utcákon. Money makes the world go around.

Az idő járása

Hétfő délutántól kezdve már igazi holland időjárás van: nyálka, eső, szél, didergés. Fűtés meg sehol, de a falon összefutottam egy hőfokszabályzóval, de ő is csak hollandul krákogott. Majd a Short Stay-es csajok elmesélik a rendszer működését. Az sem utasítanám vissza, ha valamelyikük eljönne bemutatót tartani központi fűtésrendszerből. Ketten együtt már 72 fok, baby. Na de a hímsoviniszta kitérőből vissza fő témánkhoz: az időjáráshoz. Mert itt már a magyar október vége jött el. A vénasszonyok nyara szerintem eddig tarthatott. Hétfő délelőtt még megizzadtam bicajozás közben a pulóver alatt, de abban a pillanatban, amikor rövidnadrágban, pólóban, tangapapucsban nekivágtam Utrechtnek eleredt az eső, így egy saroknyira a házunktól kénytelen voltam visszafordulni. Még megy a US Open, tea is gőzölög, nem unatkozom, meg írogatok egy kis blogot. A cuccok utólag lesznek feltöltve, mert itthon nincs net. A fura időszerkezetért ezért előre is elnézést kérek, majd megszokjátok. Tekintsétek irodalmi kísérletnek.

Bemutatkozik az egyetem

Kedden egy eligazítást tartottak nemzetközi diákoknak az egyetemen délelőtt. Jó sok power point volt, lelkes helyi HÖk-ösök ajánlották a programjaikat (minden héten van valami, de leginkább két program), s megjelent egy dékánhelyettes, nyakában egy szép lánccal, s nagyon mókás kis beszédet tartott, aminek a csúcspontján a következőt mondta:
„Itt bekopogsz egy szobába, s egy Nobel-díjas nyit neked ajtót. Leuven-ben ezt legfeljebb egy sírkamrával történhet meg.”
Gyors beszédet mondott, várta a hivatala. Az egész bemutatkozás, regisztráció flottul ment: két órás váltásban követték egymást a csoportok, először a nemzetközi masterhallgatók, majd a cserediákok és Erasmusosok.
Reggeli nélkül, biciklivel érkeztem a város másik végéből, ami önmagában 50 percig tartott úgyhogy már nagyon éhes voltam. Lementünk dohányozni, majd a büfébe, ahol kiderült, hogy csak chipkártyával lehet fizetni. Az ELTE-büféhez képest ez a hely maga a Gundel. Svédasztalos, önkiszolgáló étterem, rengeteg üdítő, 5 fajta kávé, szóval jó kis hely, csak nagyon drága. Nem baj, vettünk egy szomszéd épületben chipkártyát, és megreggeliztünk. Valószínűleg csomagolni fogok reggelit.
Információs pultok vártak minket a regisztráció után. Pontosabban vártak engem, mert szegény Erhant, aki törökként nem része az Uniós testnek, tartózkodási engedéllyel és egy tuberkolózis-szűrővizsgálattal zaklatták. A kanadaiaknak, svájciaknak, amerikaiaknak és norvégoknak persze nem kell ilyesmivel bajlódniuk. Ilyen ez a globalizált világ.
Az információnál jegyet váltottam a szombati „socializing”-ra. Kis csoportokban fogunk társasoskodni, majd egy közös nagy vacsora lesz a katarzis.
Mindezek után az SSH-ban újra reklamáltunk a melegvíz miatt, ezúttal újra megígérték, hogy kijön valaki. A következő utam az egyetemi könyvtárba vezetett. A könyvtár talán akkora, mint a fővárosi Szabó Ervin, van ingyen Wifi és a beiratkozás is ingyenes.
az estéről majd később írok.